Így került egy belize-i cég az orosz-magyar energiakereskedelem középpontjába

Két orosz olajfejes kérdéses ügyletei állhatnak amögött az offshore cég mögött, ami előbb az orosz-magyar olajkereskedelembe, majd a MET-ügybe is belefolyt.

Régóta foglalkoztatnak a magyar-orosz energiakereskedelembe beférkőző, rejtélyes cégek. Már a Hazug Senkin is többször tárgyaltam egy ilyen vállalat, a Normeston hátterét és viselt dolgait. Ebben a cikkben egy régi orosz állítást járok körbe, ami talán választ adhat arra, hogy konkrétan kik is mozogtak a cég mögött, mellé pedig tanulságos történelmi tablót festek fel a magyar irányú orosz olajszállítások céges és politikai vonatkozásairól.

A mese arról szól, hogy két orosz olajfejes úgy berhelte meg az olajkereskedelem orosz gazdasági-adminisztratív rendszerét, hogy a saját zsebükre be tudtak iktatni egy közvetítőcéget a Bashnefthez hasonló, csak kitermeléssel foglalkozó orosz vállalatok és a leginkább magyarnak tűnő vásárlók közé.

Magyarországon a MET néven elhíresült gázkereskedő cégben a Mol tulajdonostársaként, Csehországban a helyi Lukoil-helytartó villaépítésének finanszírozójaként vált ismertté egy Normeston Trading Limited nevű cég.

Tetszett a cikk? Ingyen írtam. Ha megteheted, adományozz! Részletek itt.

Honi relációban azért érdemes a Normeston hátterével foglalkozni, mert az újabbik Orbán-kormányok egyik legsötétebb sztorijaként ismertté vált, MET-ügyként elhíresült gázkereskedelmi sémának igazából ez a cég volt a legelső rejtélyes haszonélvezője. A Belize-ben bejegyzett Normeston ugyanis a MET Zrt. résztulajdonosaként csak osztalékban 11,4 milliárd forintra vált jogosulttá 2011-12 során, részben már annak a fű alatt meghozott állami döntésnek köszönhetően, amit annak kritikusai utólag úgy foglaltak össze, hogy a kormány voltaképpen államilag garantált olcsón megvehető (és piaci áron eladható) földgázt a MET-nek. (A cég később azért szerepelt a hírekben, mert később ugyanebből a trükkből még több pénzt csinált egy újabb offshore cég mögé búvó másik csapat).

Erről itt írtam már egy egész cikket.

Ebben a meglehetősen lakályosnak tűnő prágai villában éldegélt az ottani lukoilos orosz, a számlákat, úgy tudni, a Normeston fizette. (kép:reporter.cz)

Eközben Csehországban a Lukoil nevű orosz energetikai vállalat helyi műveleteit intéző orosz figura (bizonyos Dmitry Romanenko) prágai villavásárlásával kapcsolatos számlákat is egy Normeston nevű cég fizette – amiről korábban címegyezések alapján már levezettem, hogy valószínűleg megegyezik a nálunk ismerős belize-i céggel.

Az erről szóló, második cikket itt lehet elolvasni.

A lukoilos Dmitry Romanenko és a Normeston közötti pénzügyi kapcsolatot alátámasztó, végeredményben cseh rendőrségiként ismert információ beleillik abba a képbe is, amit a belize-i cég kapcsán a szokásosan a régi orosz titkosszolgálati elit üzenőfüzeteként ismert Regnum portál közölt még évekkel ezelőtt – és ami potenciálisan választ ad arra a mindeddig nyitottan maradt kérdésre is, hogy voltaképpen ki is lehet a cég mögött.

Mindenhol orosz energetikai sztori kötelező kelléke: a volt KGB-s

A Regnum akkori állítása szerint a Normeston mögött két oroszt: a lukoilos (vagyis az egyik legnagyobb, vertikálisan integrált orosz olajcéghez tartozó) Valery Subbotin és az (orosz kormányzati kezelésben lévő vezetékrendszerért felelős) transneftes Mikhail Arustamov párosát érdemes keresgélni.

Az exkágébés Nikolay Tokarev, a transneftes Mikhail Arustamov főnöke. (Kép: transneft.ru, via OCCRP)

Mikhail Arustamov 2007-ben került az orosz állami tulajdonú kőolajvezeték-rendszert menedzselő Transnefthez az állami céghez frissen érkező Nikolay Tokarev csapatának tagjaként. Tokarev, aki anno Kelet-Németországban a KGB-nél kollégája, a kilencvenes években pedig egy állami szervnél beosztottja volt Vlagyimir Putyinnak, korábban a Zarubezhneftnél dolgozott – a szintén állami, aprócska olajcég állítólag

afféle ex-KGB-s lerakat volt.

Az ex-KGB-s Tokarev a Transneftnél a kőolajexport koordinálásáért felelős elnökhelyettesnek nevezte ki Arustamovot, akinek a portfóliójába a Magyarországra is vezető Barátság-kőolajvezeték felügyeletén kezdve az olajtermelőkkel való egyeztetésig minden beletartozott. 

Ezt a pénzcsináló varázslatot már láttuk máshol is

A Regnum állítása szerint 2009-ben Arustamov és a Lukoilnál akkor cirka évtizede dolgozó, kőolajeladásokért felelős elnökhelyettes Valery Subbotin trükkös rendszert dolgoztak ki a saját zsebükre. Az elmélet lényege, hogy

a Normestonon keresztül Tokarevék nyomott áron olajat préseltek ki az exportban érdekelt kisebb orosz termelőkről, és azt a saját hasznukra a szokásos áron értékesítették a célpiacokon.

A rendszer maga döbbenetesen emlékeztet arra, ami 2000-es évek legnagyobb, szintén orosz relációjú energetikai történetének hátterében feltűnt; csak ott az olaj helyett a gáz kereskedelmében. (A magyar Emfesz cég esetéről és hátteréről bővebben lásd itt. Az Emfesz sztorija anno komoly nemzetközi figyelmet váltott ki, például a McMaffia című, nemrégiben sorozattá filmesített, könyvként magyarul is kiadott nemzetközi tényirodalmi bestsellerbe is bekerült). 

Ennek az üzleti modellnek a lényege, hogy az orosz földgázzal ellátott országokban a semmiből lehet pénzt csinálni, ha az orosz gáznál olcsóbbat importál az ember. A trükk ott van, hogy az olcsóbb, általában belső-ázsiai gáz is az oroszok vezetékén érkezik, tehát a bizniszt igazából általában Moszkvából szervezik. 

Az is feltételezhető: az üzletben így-úgy érintett különböző nemzetiségű döntéshozók megkenése is megtörténik valahogyan. Az Emfesszel kapcsolatban például az is kiderült, hogy a létrejövő profit jókora része offshore cégek hálózatába folyt ki, majd a rendszer környékén lévő személyek környékén bukkant fel újra; ment belőle például gyerek tandíjára, születésnapi zsebpénzre is. Ha a Normeston valóban a lukoilos-transneftes vezetők gmk-s, háztáji, saját üzlete volt, sejthető:

a belize-i cég hasonló modell alapján fizethette a lukoilos Romanenko prágai villavásárlását.

Olaj: ld. a földgáz címszót

Pár éve éppen én közöltem először részleteket azokból a dokumentumokból, amik igazolják, hogy nemcsak a gázban, hanem a Magyarországra irányuló orosz olajexportban is nagyon hasonló dolgok folytak a kilencvenes években. (Ismeretes, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincs se olaj, se gáz; a meglévő csővezeték-infrastruktúra pedig mindkét energiahordozó tekintetében kiszolgáltatja Magyarországot az orosz importnak; a hasonlóság tehát nem meglepő). 

Ebben az időszakban az orosz kormányzat célországonként olyan koordinátorvállalatokat jelölt ki, Magyarországra például a Yukost, amelyek egységesen tudtak tárgyalni a különböző olajkitermelő cégek árujáról. A gyakorlatban – nyilván egyes Yukos-környéki figurák áldásával – a magyar piacról leszedett bevételt ismeretlen hátterű, gyakran offshore cégekbe csatornázták.

A kilencvenes évek olajtrükkjét olyan nagystílűen csinálták, hogy be is jegyeztek Magyarországon egy Yukos Petroleum Magyarország Rt. nevű céget, aminek viszont ismereteink szerint hivatalosan semmi köze nem volt az “igazi”, orosz Yukoshoz. A magyar importőröknek, például a Molnak mégis velük kellett tárgyalniuk. (Tanulságos körülmény, hogy Góczi István, a gázos Emfesz későbbi vezetője ekkoriban éppen ennél a magyar “Yukosnál” dolgozott.)

Madamcsere a bordélyházban

Az igazi, túl nagyra nőtt Yukos azonban közismerten kinyírásra került. 2003-ban adócsalás miatt lecsukták a Yukos-fővezér Mikhail Khodorkovskyt, 2004-ben pedig az orosz állam az összesen 27 milliárd dollár értékűre taksált elcsalt adó fejében nekiállt elkobozni és eladogatni a cég különböző eszközeit (a szétdarabolt olajóriás végül 2007-ben jogilag is kimúlt).

A magyar piacra a Yukos kihalásával új olajszállító kellett; ebbe a résbe lépett be a Lukoil.  2005 elején a Yukos arról tájékoztatta a magyar energetikai nemzeti bajnok Molt, hogy nem tudja tovább vállalni az olajszállítást.

View this post on Instagram

Részlet a Mol Nyrt. 2004-es beszámolójából.

A post shared by Hazug Senki (@hazug_senki) on

Két héten belül a magyar cég leszerződött a Lukoillal, Oroszország legfontosabb, a kitermeléstől egészen a benzinkutakig végig pozíciókkal rendelkező olajvállalatával arra, hogy öt éven át évi ötmillió tonna nyersolajat szállít a Mol magyar és szlovák finomítóinak.

2015-ös állapot szerint a Mol még mindig orosz szállítóktól vásárolta a legtöbb nyersolajat, méghozzá elsősorban a Lukoiltól, az Oroszországból érkező és Ukrajnán is áthaladó Barátság kőolajvezetéken keresztül.

A fenti, Európa olajvezetékeit ábrázoló térképen halványzöld színnel szerepel a Barátság (azaz Friendship, vagy Druzhba) vezeték nyomvonala is.

És itt jön be a képbe a Regnum meséje. Eszerint a lukoilos Valery Subbotin és az orosz vezetékeket menedzselő Transneftnél dolgozó Mikhail Arustamov arra szövetkeztek 2009-ben, hogy Barátság-kőolajvezeték a magyar és szlovák szállítások mellett Csehországot is kiszolgáló déli ágának kapacitását a saját érdekeik szerint osztják ki.

Az állítás szerint így működött a rendszer: a Lukoil a Transneftnél előre lefoglalta a vezeték teljes negyedéves kapacitásait. Azok a termelők, akik ezen a vezetéken keresztül szerették volna exportálni a termékeiket,

kénytelenek voltak Subbotint és Arustamovot meggyőzni valamivel, hogy hagyjanak nekik is helyet a csőben.

A Regnum szerint a meggyőzés mechanikája a Normestonon keresztül történt; például a baskíriai kitermelőcég Bashneft – nyilvánvalóan azért cserébe, hogy saját jogán is exportálhasson – ennek a cégnek is adott át olajat. Végül a Normeston a feltehetően bőséges diszkonttal megszerzett nyersolajat nyugodtan eladhatta a Barátság-vezeték mentén a piacinak megfelelő magasabb áron.

Ami Varsóban már nem menne, arra Budapesten mindig van vevő

Noha nyilván nem kell egy kérdéses hátterű orosz hírportál közléseit szentírásnak venni, egyes jelek utalnak arra, hogy lehet valami a dologban. 2014-es éves jelentésében maga a Bashneft is beszámolt arról, hogy 4,13 milliárd dolláros értékű keretösszegben van olajszállításra szerződése a Normestonnal.

 

 

 

 

 
 

 

 
View this post on Instagram
 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Részlet a Bashneft 2014-es beszámolójából.

 

A post shared by Hazug Senki (@hazug_senki) on

2013-ban a megbízhatóságáról ismert Reuters hírügynökség tudósított arról a kérdést ismerő, meg nem nevezett forrására hivatkozva, hogy a tatár Tatneft részben, a Bashneft teljesen a Normestonon keresztül intézi a magyar szállításokat.

Egy másik forrásuk akkor azt mondta, a Normestonnak Magyarország mellett Szlovákiára is van szerződése. Ez azért érdekes, mert a Molnak éppen ebben a két országban vannak finomítói. Tehát ha az oroszok kétes olajbizniszeiről szóló állítás igaz, akkor abban feltehetően a magyar olajóriás is érintett valamilyen formában. Erre egyébként az orosz-magyar energetikai ügyekben különösen jól tájékozott Fazakas Imre is utalt egy régebbi, Figyelőben megjelent interjúban: szerinte

a Normeston “alapvetően egy trader és a Molnak egyik fontos kőolaj-beszállítója”.

A Normeston közvetitői szerepét megerősíti a lengyel állami kutatóintézet OSW egy elemzése is: eszerint a tradercég szolgáltatásait a Bashneft (a Mol magyar és szlovák finomítóinak küldött szállítmányainál), valamint a Tatneft és más, kisebb kitermelők vették igénybe 2011-14 között.

 Tetszett a cikk? Ingyen írtam. Ha megteheted, adományozz! Részletek itt.

A Normestont, a Lukoilt és a Transneftet érintő teóriáról egyébként ‘orosz sajtóra’ hivatkozva az Index is beszámolt, Subbotin nevének említése nélkül . Az Index infójának az ősforrása feltehetően eredetileg a lengyel sajtóban jelent meg (majd került át az oroszba), és azzal színezi a képet, hogy a Normeston jó fekvése miatt még nagy, ‘külsős’, nyugati játékosok is kénytelenek voltak velük dolgozni, a TNK-BP például állítólag 2012-ben mintegy százezer tonna kőolajat exportál rajtuk keresztül Szlovákiába.

Okkal sejthető tehát: a MET ügyéből eredő magyar milliárdok az orosz olajvezetők háza táján köthettek ki – például akár egy prágai villavásárlásnál is.

Maffiaárnyak a baskír horizonton

Az nem ismert, hogy a Normeston most is részt vesz-e az orosz-magyar olajszállításokban, de több jel utal arra: a Normeston csillaga -legalábbis a nemzetközi olajkereskedelemben – mára leáldozott. A Reuters szerint a tradercég a Bashneft-olajat tavalyelőtt elvesztette. 

Az orosz Forbes anyaga szerint (ami egyébként, részben a szintén orosz Vedomosti gazdasági lapra hivatkozva szintén alátámasztja a Normeston-Lukoil-Transneft teória több elemét) ez leginkább annak köszönhető, hogy a Bashneft többségi tulajdonrészét 2016-ban megszerezte az orosz állami befolyás alatt álló Rosneft, és a Vlagyimir Putyin szoros szövetségeseként ismert Rosneft-vezető Igor Sechin gyors rendrakásba kezdett a cég háza táján. (Érdemes hozzátenni: a Regnum szerint Sechin befolyása évtizeddel korábban, a rendszer felállítása idején még Arustamovék útját egyengette a Transneften belül.)

A Bashneft 2014 előtt az állítólag a hírhedt solntsevói szervezett bűnözői kör befolyása alatt álló Sistema érdekeltségébe tartozott, ezután viszont a Rosneft feltűnéséig az orosz kormányzat kezelte az államosított, Sistema-féle többségi tulajdonrészt. Az egyelőre talány, hogy a Normeston és a Bashneft közti szerződés, amire az olajcég 2014-es beszámolója szolgáltatott először konkrét bizonyítékot, még a Sistema, vagy már állami irányítás idején született; netán az akár még korábbra is visszanyúló megállapodás nyilvánosságra kerülése köszönhető a kormányrudat átvevő kormánykinevezetteknek.


 

 

 

 

 
 

 

 
View this post on Instagram
 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Részlet a Bashneft 2013-as beszámolójából.

 

A post shared by Hazug Senki (@hazug_senki) on

Annyit mindenesetre a Bashneft saját beszámolói alapján tudni: a  baskíriai olajcég 2011-ben még főleg Lengyelországba és Csehországba célozta a Barátság-vezetéken futó exportszállítmányait,

majd pár éven belül magyar és szlovák célpiacokra váltott.

Lengyelországban eddigre már biztosan kifele állt a Normeston szekere rúdja: a céget emlegető, már idézett 2012 végi lengyel sajtóhírek kapcsán az exkágébés Tokarev nyilvánosan is magyarázkodni kényszerült beosztottja miatt. “Amint hallottam az esetről, több tanú jelenlétében magamhoz hívattam Arustamovot; kijelentette, hogy most először hall erről az egészről” – mondta Tokarev, aki gyorsan azt is hozzátette, hogy a lengyelekkel már sikerült az élősködő közvetítőcégek kiiktatásával, közvetlenül szerződnie az orosz exportőröknek.

És boldogan éltek

A ma Magyarországon aktív, Normeston nevű ciprusi cégek elvileg már Fazakas Imre érdekeltségébe tartoznak; a belize-i cég sorsáról nincs információnk.

(A Fazakas-Normeston csoporthoz tartozó Normbenz Magyarország Kft.-nek még korábban emailben elküldött kérdéseimre “Normbenz” aláírással a következő választ kaptam: “az idézett [Regnum-]cikk 2013-ból való, belső orosz érdekellentéteket tükröz és nincs igazságtartalma. Fazakas úr érdekeltségei nyilvános adatbázisokból hozzáférhetők, a Normeston Trading Limited 2016-tól Ciprusra átregisztrált szervezetként működik jelenleg is.”

A Normeston-elmélet főszereplői közül Valery Subbotin 2016-ban a Lukoil elnökhelyettesi posztjáról az olajcég saját tradervállalatához távozott.

Arustamovnak különféle botrányok miatt 2012-ben távoznia kellett a Transneft-elnökhelyettességből, de Tokarev tanácsadója maradhatott. 

Subbotin ekkoriban állítólag nyomás alá került, hogy a Transneftnél a hivatalos posztját elvesztő Arustamovot tegye ki a bizniszből. Ebből az sejthető: ha csak egy darab embert kell keresgélni a Normeston egykori, magyarországi, MET-vonatkozású ügyei mögött, az leginkább az egykori lukoilos kisfőnök lehet.

Annyi mégis biztos, hogy Arustamov sem járt rosszul. Az OCCRP 2016-os anyaga szerint az egykori transneftes tótumfaktumnak a történetünkből már ismerős országokban vannak érdekeltségei: cipruson lakcíme, Csehországban cégei találhatóak.

Sarkadi Nagy Márton

A címlapképen a Mol Energiakereskedő Zrt. (a MET) 2009. decemberi közgyűlésének jelenléti íve látható.

Tetszett a cikk? Ingyen írtam. Ha megteheted, adományozz! Részletek itt.