Pártállami gyökerű, hulladékos-szerencsejátékos körök állhatnak a pilisi mészkőbánya újranyitásának tervei mögött

Nagyon hosszú cikkben próbáljuk felfejteni a pilisi bányanyitással kapcsolatos tervek mögötti érdekeket, és hasonlóan messzire jutunk.


Összefoglaló sietős embereknek: Céges összefüggések alapján bemutatjuk a pilisi bányanyitásban érintett C&C Kft. és C&C Zrt. kapcsolódásait a Rozmaring-Bánya Kft. nevű céghez, majd végigvesszük ennek a cégnek a solymári mészkőbánya rekultivációjával kapcsolatos kérdéses dolgait.

Ezután, a Rozmaring-Bánya tulajdonosi hátteréből kiindulva elővesszük a hasonló háttérrel működött Bakony-Green Kft. kincsesbányai tevékenységét. A Bakony-Green korábbi hátterében kutakodva rálelünk egy minden jel szerint évtizedek óta működő, politikai-hulladékipari-szerencsejátékos konglomerátumra – és az lesz a sejtésünk, hogy ez az érdekcsoport áll a pilisi bányatervek mögött is.

[Kinek a pénzéből csinálták ezt a cikket? Olvasd el itt!]

Végül pedig rábukkanunk arra fideszes potentátra is, akinek a legtöbb köze látszik lenni a dologhoz.

A játék neve: bányagödörbe illegálisan suvasztott szeméttel ugyancsak sok pénzt lehet keresni.

  • 2019, Pilisvörösvár és Pilisszántó: egy újranyitni tervezett mészkőbánya tervein kiakad a környezetéért aggódó helyi lakosság.
  • 2018, Solymár: a környezetszennyezést sejdítő, II. kerületi önkormányzat ismételt sürgetésére a kormányhivatal a városrész Pesthidegkút részével határos, solymári dolomitbánya rekultivációjáért felelős céget végre kötelezi a vízvédelem kiépítésére.
  • 2011, Kincsesbánya: a volt bauxitbánya gödrének rekultivációja miatt évek óta háborgó és a helyi karsztvizekért aggódó helyi környezetvédők végre elérik, hogy a felelős cég eltávozzon a településről.

Az egyes esetekből kirajzolódó mintázat nehezen ismerhető félre. Valahol feltűnik egy cég, amelyik bányát üzemeltet, rekultivál, netán hulladéklerakót működtetne. Az ott lakó emberek elkezdenek arra gyanakodni: a cég működése nemcsak zavaró, hanem környezetszennyező és káros is; a vállalkozás persze tagad. A hatóságok nehezen mozdulnak, azt pedig senki sem tudja bizonyítani, hogy a gödrökben húsz méter mélyen ipari hulladékot, vagy kavicsot temettek. Néhány év küzdelem után végül az illetékesek is lépnek, a cég pedig a pénzét számolgatva levonul (a sitt persze ottmarad)..

A fenti három eset – noha a hasonlóságok döbbenetesek, sőt, földrajzilag is egy jól körülírható területen, nagyjából a Székesfehérvár  és Budapest közötti sávban történtek -, névleg különböző vállalkozásokhoz kötődnek. Az egyes történetekben érintett cégeket azonban páronként mégis összeköti valami. 

[Kinek a pénzéből csinálták ezt a cikket? Olvasd el itt!]

A figyelmes olvasó számára a történetben egy strómanok mögé búvó, történeti gyökereit tekintve a rendszerváltás előtti időkbe vesző, potenciálisan nemzetbiztonsági kockázatokat is felvető érdekkör üzleti ügyeinek sora rajzolódik ki, amelyhez már az új idők fideszes urai is társulnak.

Bánya a Pilisben

Az alaptörténet már végigment a sajtón: egy cég júniusban elindította azt a hivatalos eljárást, aminek a célja a Pilisvörösvár és Pilisszántó közötti mészkőbánya újranyitása, vagyis

a két település közötti bájos hegyecske elhordása a rajta lévő erdő letarolása után.

Az ilyenkor kötelező közmeghallgatást a szokásosnál jóval nagyobb érdeklődés kísérte, miután Gromon István pilisvörösvári polgármester a város honlapján arra kérte az ott lakó embereket, hogy menjenek el minél többen, mert “a bánya működése, a fúrógép, a mobiltörő, a homlokrakodó és az őrlőgép hangja, a kamionok mozgása felzaklatja az erdő csendjét; a kő kitermelése zajjal és porral jár; a kitermelt anyagot szállító hatalmas teherautók tönkre teszik az útjainkat, és tovább növelik az amúgy is hatalmas forgalmat mind a belső útjainkon, mind a magasabb rendű utakon, s ezzel ellehetetlenítik az életünket.” 

Az ott lakó emberek pedig, úgy tűnik, egyetértenek a polgármesterrel, amint az az esettel kiemelten foglalkozó médiumok helyszíni beszámolóiból (444, Index, hvg) is kiderült. 

A dolgok hivatalos állása szerint az eljárás egyelőre szünetel, mivel a beruházó cég a népharag láttán gyorsan parkolópályára tette a dolgot (és ezzel megúszta azt is, hogy a végül informális népgyűlésként megtartott közmeghallgatáson meg kelljen jelennie). 

A helyiek a következő nyilvánvaló kérdésekkel szembesülnek: voltaképpen ki áll a cég mögött? A cég mögött álló emberek személye megfelelő garancia-e arra, hogy bármennyire is tiszteletben tartanák az ott élő emberek életét és a természetes környezet védelmét? Ha a helyiek szembeszállnak velük, mekkora befolyásnak szegülnek ellen? És végül, hogy ebben a befolyásban megjelenik-e valamilyen formában a Fidesz hatalma? 

A magyarországi uralkodó párt ugyanis legalábbis vegyes jelzéseket küld a beruházással kapcsolatban. A népgyűlés-közmeghallgatáson feltűnt hatósági- és pártemberek láthatóan leginkább a kedélyek hűtésére törekedtek, a kormányzati befolyás alatt álló média pedig egyáltalán nem tudósított a történésekről. Amint arra Gromon is figyelmeztetett: a jelenleg jegelt eljárást alkalmas időpontban – mondjuk az önkormányzati választások után – könnyedén fel lehet melegíteni.

Módszertani útmutató

Amikor az egyszeri újságíró céges adatok alapján próbálja beazonosítani egy ügylet haszonélvezőjét, alapesetben egyszerű dolga van: megkeresi a céget, megkeresi a tulajdonosát, oszt’ csókolom.

Annál nehezebb a helyzet, ha az ügyletek hátterében lévő személyek tucatnyi stróman és kisebb-nagyobb intéző ember, valamint papírmasékáefté mögé bújnak. A strómanok mögé búvó okosok eljárása persze érthető: abból nem lesz biznisz, ha az ember a homlokára írja, hogy “most voltam a szomszéd faluban pénzért azbesztet pakolni a kútba, jönnék ide is”.

Az egyszeri újságíró ilyenkor abban bízik, hogy ezeknek az embereknek sincs végtelen türelmük és idejük: bizonyos cégek, strómanok, ügyvédek, címek, eljárási módszerek fel fognak bukkanni újra és újra. Ha az ezekből kikerekedő történet értelmesen megmagyarázza az eseményeket, az újságíró elvégezte a dolgát: a maradék az olvasóra (hogy őt meggyőzi-e) és a bűnüldöző szervekre (hogy az újságíróinál sokszorosan hatékonyabb eszközkészletükkel utánamennek-e a dolognak) hárul. 

Ebben a történetben nem fogok tudni hivatkozni egy bizonyos papírra, amin feketén-fehéren rajta van, hogy a háttérben kicsoda mozgatja a szálakat a pilisi bányanyitás ügyében. Ennek az az oka, hogy feltehetően nincs is ilyen papír. Amikor a pilisvörösvári bánya mögött álló emberek nyomába eredtem, eleve azzal a feltételezéssel dolgoztam: itt kevés egyértelmű céges összefüggést fogok találni, mert ezek az emberek gyakran strómanokkal dolgoznak. 

A kedves olvasót ennek megfelelően arra kérem, gondolkozzon velem, és ítélje meg: a most következő okfejtés kielégítően megmagyarázza-e, hogy mi van a pilisi eset hátterében.

Sokadosztályú labdarúgó a bányacégben

A pilisi bánya ügyében beruházó cég tulajdonosai – ahogy azt az esetben aktivizálódó Tordai Bence párbeszédes politikus vonatkozó Facebook-posztjában írja – ismeretlenek. “A bányát a C&C Property Holding Kft. próbálja megnyitni. A céget két éve, 2017-ben jegyezték be, tulajdonosa egy akkor 23 éves focista, Ladányi Krisztián Attila volt, aki 2018-ban eladta a céget egy hasonló nevű, frissen alakított, zártkörűen működő részvénytársaságnak (C&C Investment Holdings Zrt.), amelynek tulajdonosairól már nem tudni semmit.” – írja Tordai. 

Hogyhogy nem lehet semmit tudni a tulajdonosokról? A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a C&C Zrt. mindösszesen száz darab részvényéből egyetlen tulajdonos sem birtokol legalább 25 százaléknyi részarányt, és emiatt a cégnek egyetlen tulajdonos nevét sem kellett lejelentenie az elektronikus cégadatbázisok adattartalmát szolgáltató Igazságügyi Minisztériumnak.

Emögött feltehetően nem azt kell keresni, hogy sok kispénzű bányavállalkozó fogott össze a pilisi beruházásra, hanem hogy a cég valódi tulajdonosa elbújt egy cég mögé, azt elbújtatta még egy cég mögé, és a leghátsó cég részvényeit széthajigálta valakik között. A cégbíróságra beadott iratokból annyit lehet kiszöszölni, hogy eredetileg Ladányi, illetve egy Durán Éva nevű gödi nő vállalták a részvények ötven-ötven százalékának az átvételét. 

Durán neve öt már felszámolt és egy jelenleg is működő társaságban érdekelt, de szükség esetén a részvények bármikor tovább vándorolhatnak, azoknak az átruházását ugyanis az alapító okirat nem korlátozza. A jelenlegi állapotot mutató részvénykönyvbe is szerettem volna belenézni, de ezzel kapcsolatban múlt hét óta várom a visszahívást.

A siker közös ügyünk

Igazából ha valamilyen bizonyítékot keresünk arra, hogy a C&C-cégek félrevezetőek az átláthatóságukkal kapcsolatban, elég megtekintenünk a C&C Kft. honlapján ezt a bizalmat gerjesztőnek tűnő ábrát: 

Az ábrával az a probléma, hogy nem ábrázolja a valódi cégszerkezetet, ugyanis a rajta feltüntetett vállalkozások közül az Aircraft Service Kft. és a Light Green Team Kft., noha korábban a C&C Kft. érdekeltségébe tartoztak, most már egyáltalán nem tartoznak oda (az egyik ma papíron egy K. Katalin, a másik egy O. Katalin nevű nő tulajdona). Az Agro-Zöldmező Kft. pedig soha nem is tartozott a C&C Kft. érdekeltségébe.

(A C&C-honlap amúgy páratlan szórakozási lehetőséget is nyújt, ugyanis egészen nyilvánvalóan csak arra szolgál, hogy a komolyan vehetőség valamilyen látszatát kölcsönözze a papírmasékáeftének, olyan hangzatos bullshitekkel, mint például “Természet Nyomában Alkotunk.”, vagy “A siker közös ügyünk”, a C&C Kft. építőipari “divíziójának” aloldalán pedig hosszan listázzák a rendelkezésükre álló szakembereket, úgymint “tetőfedő, bádogos, szigetelő” stb).

Kinyílott a rozmaring

Van azonban egy olyan vállalkozás, amelyben 2017 során majdnem érdekeltséget szerzett a C&C Kft.: bizonyos Rozmaring-Bánya Kft. A virágos nevű bányavállalkozó cég még több ponton is kötődik a C&C Kft.-hez, így Tordai szerint a pilisi bányások az ottani bányászati jogot a Rozmaring-Bányától vették. Az pedig a cégadatbázisból látszik, hogy a C&C Zrt. a 2018-as megalakulásakor rögtön felvette a fióktelepei közé azt a Solymár külterületi címet, ahol a Rozmaring-Bányának is fiókcíme van. 

Az tehát nehezen lehet kérdéses: a Rozmaring-Bánya és a C&C-cégek üzleti tevékenysége bizonyos fokú átmenetet mutat. Az is valószínű: a Rozmaring-Bánya saját nevén nehezen próbálkozhatna bármivel a Pilisben, miután idén a cégbíróság eltiltotta a további működéstől és kényszertörlési eljárás alá vonta. 

Tulajdonképpen hulladéklerakó

A Rozmaring-Bánya világéletében egy dologgal foglalkozott: a hasonnevű Tsz. utódjaként a rendszerváltást követően átvette az 1976-ban megnyitott solymári dolomitbányát, és azt intézgette. A rendszerváltás után az egész ország építkezett, volt, hogy évi 70-80 ezer tonna murvát vittek el a bányából. 

Azonban a kétezres évekre a jól szituált budai polgárok megunták, hogy naponta száznál is több teherautó dönget át a környékbeli kis utcákon (a teheratutók azért nem a solymáriakat zavarták, mert a bánya ugyan földrajzilag az agglomerációs Solymár és a II. kerülethez tartozó Pesthidegkút közé esik, aszfaltutas összeköttetése viszont csak a főváros felé van). 

A kétezres évek vége felé a termelés lelassulásával már a bánya rekultivációja is megindult. Rekultiváció címén a szétbarmolt táj nagyjábóli, szigorúan nem környezetkárosító helyreállítása értendő: a bányavállalkozónak kötelezettsége ezt elvégezni, ha a kitermelést befejezte. Üzleti szempontból a rekultiváción jogszerűen nem igazán lehet keresni semmit: a bányavállalkozó a korábbi kitermelés hasznából kell, hogy fedezze ennek a költségeit.

A Rozmaring-Bányának is meggyűlt a baja a rekultivációval. 2010-ben a zöldhatóság például határozatban utasította vissza a cégnek azt a tervét, hogy évi hetvenezer tonnányi beton, tégla, cserép, kerámia, föld és kövek behordásával töltse fel a bányagödröt, megjegyezve, hogy

ez “tulajdonképpen hulladéklerakóként működtetést jelent”.

A bányás cégnek akkor lett volna szabad ezt a sok szemetet az üregbe hordania, ha nem csak úgy beleönti a cuccot a teherautóról, hanem azokat először valaki szétválogatja, a nagyobb darabokat felaprítja, a végeredményt osztályozza; ez meg ugye sok-sok pénzbe kerül, főleg, hogy a munkásoknak ivóvizet és valami bódét is kéne biztosítani.

Feltűnnek a gyanús hülyék

Aztán 2015 végén a Rozmaring-Bánya addigi tulajdonosi köre valahogy mégis talált olyan palimadarat, akire rásózhatta a céget a rekultivációs kötelezettségeivel együtt. Nagyjából az eladással egy időben a kormányhivatal a cég kérelmére meg is szüntette a bányatelket, tehát a kitermelésnek biztosan vége lett, viszont a határozatban leszögezték: “a bányatelek volt jogosultjának kötelezettségei a bányakárok megtérítése, a tájrendezés és a biztonság, valamint a környezet- és természetvédelem tekintetében a bányatelek törlését követően is fennállnak”.

Az a hülye, aki ezt a csődtömeget megvette, egy Inert-Mix Kft. nevű cég volt. Az Inert-Mix pedig 2017-ben talált három másik vevőt a saját tulajdonrészére: köztük a pilisi bányás eset főszereplőjét, a C&C Kft.-t. Noha ezt a második tulajdoncserét a cégbíróság végül nem jegyezte be, érdemes megjegyezni: sokkal inkább tűnik átstrukturálásnak, mintsem lényegi tulajdoncserének, ugyanis a tulajdonos és a vásárlók közt különösen sok a kapcsolat. 

(Az Inert-Mix akkori tulajdonosa, Nárczisz Tímea ugyanis személyesen is szerepelt volna a vásárlók között, egy másik vásárlót, a Dömépker Kft.-t – ez 2017-ben papíron az akkor 21 éves ceredi F. Dzsenifer tulajdonában állt – pedig az Inert-Mixben korábban érdekelt Dömötör József vett meg később. A harmadik pedig, ugye a C&C Kft..)

A C&C-cégek és a Rozmaring Bánya közötti, már tárgyalt kapcsolatot az is tovább erősíti, hogy a virágos nevű bányacég legutolsó, 2018 szeptemberi alapító okiratát Német Zoltán ellenjegyezte a nevét viselő ügyvédi iroda jogászaként. Ma ugyanis mindkét C&C-cég egyaránt a Német Zoltán Ügyvédi Iroda címére van bejegyezve a Westend Irodaház hatodik emeletén – sőt, a C&C Kft. már tárgyalt honlapján megadott

vonalas telefont is az ügyvédi iroda munkatársai veszik fel.

Na, miből lehet itt pénz?

Az Inert-Mix 2015-ös feltűnését nehezen lehet érteni: hacsak nem verték át teljesen a zöldhatóságot, és öntöttek mindenféle szart a bányagödörbe, egy forintot se kereshettek volna az egészen. És legalább egyvalakit tudunk, aki úgy gondolta, a cég pontosan mindenféle szart önt a bányagödörbe: méghozzá a Láng Zsolt fideszes polgármester vezette II. kerületi önkormányzatot.

Az önkormányzat 2017 nyarától kezdve több alkalommal jelezte az érdi járási hivatal felé, hogy a “Solymár-I.-dolomit bánya rekultivációja során nem megengedett hulladék került lerakásra”. Az önkormányzat szerint továbbá az Inert-Mix tulajdonában lévő Rozmaring-Bánya környezetszennyező, környezetkárosító tevékenységet végzett, amit a kerület lakosságának kellett elszenvednie; és kételkedett abban is, hogy a bányások egyáltalán el fogják-e végezni a rekultivációt. 

(Az ügyben fellebbezés után eljáró kormányhivatal a szemét dolgát elsikálta: “iratok” alapján megállapította, hogy a gödörbe csak föld került, és azt is leszögezte, hogy “más dokumentumok” ezzel szemben nem alkalmasak annak a bizonyítására, hogy építési hulladék is került az üregbe, viszont legalább arra kötelezte a Rozmaring-Bányát, hogy a felszín alatti vizek védelméhez szükséges védőépítéseket az eredetileg tervezetthez képest ugyan később, de legyen már szíves végrehajtani).

Egyébként az Inert-Mixnek túl messzire valószínűleg nem kellett volna mennie, ha bányagödörbe elrekkenthető építési hulladékot keresett volna: a céggel hasonló tulajdonosi körrel és több éve azonos címen működő Inert-Pont Kft. például egy időben hirdetésben vállalt például épületbontást elszállítással együtt is, de több alkalommal bontottak épületet a zsámbéki önkormányzat megbízásából is.

A Rozmaring-Bánya 2017 óta nem adott le beszámolót, és idén kényszertörlési eljárás alá került: ugye ezután bukkantak fel a C&C-cégek a pilis mészkőbánya környékén. Viszont azt is tanulságos megnézni, hogy a múltban mik történtek a cég legutolsó időszakát meghatározó Inert-Mix tulajdonosi körének más érdekeltségei környékén.

Bauxit után

Amikor 2015-ben a Rozmaring-Bányába bevásárolt az Inert-Mix, utóbbi cégnek a ma 72 éves Dömötör József volt az egyedüli tulajdonosa. 2016 során kiszállt: az új tulajdonosok a 46 éves Nárczisz Tímea, és kiskorú fia, D.-N. Marcell – a kiskorú tulajdonos vezetékneve alapján az sem elképzelhetetlen, hogy Dömötörrel is valamilyen fokú rokonságban áll.

Dömötör és Nárczisz korábban egyaránt megfordultak a Bakony-Green Kft.-ben. 2006 szeptemberétől kezdve egészen a vállalkozás 2015 végi megszűnéséig nem volt olyan időszak, hogy legalább egyikük ne lett volna érdekelt a Bakony-Greenben. Dömötör emellett több időszakban a cég ügyvezetését is ellátta.

Az eredetileg még a kilencvenes években alapított Bakony-Green a kétezres évek közepén – nagyjából, miután Dömötör résztulajdont szerzett benne és az ügyvezetést is átvette – tűnt fel azzal a régen bauxitbányászati központnak számító, Fejér megyei Kincsesbányán, hogy az egyik volt bányatelek területén szeretnének inert hulladéknak lerakót létesíteni. 

(Inertnek azt a hulladékot szokás becézni, amiből akkor sem oldódnak ki káros anyagok, ha mondjuk beleteszik egy gödörbe és ráesik az eső. Az építési hulladék például jellemzően ilyen – akkor, ha alaposan kiválogatják belőle például az azbeszttartalmú eternitből készült vízcsöveket, tetőfedő palákat.)

Némi lakossági berzenkedésre a cég tervei gyorsan arra módosultak, hogy voltaképpen csak a bányagödröt szeretnék rekultiválni azzal, hogy egymillió tonna szemetet hordanak bele. Ahogy a polgármester mondta akkoriban, “persze, hogy erre kért engedélyt mert abban van a pénz. Abban egy huncut vas nincs,csak neki egy rahedli kiadása, hogy [a már kitermelt, és ott álló] meddőt ő belehordogatja a gödörbe”. 

Hajléktalanok a gödörben

Ez egyrészt megoldotta volna azt a jogi problémát, hogy az akkor már évtizedek óta lyukasan álló bányagödröt valaki rekultiválja az eredeti vállalkozó helyett – hiába nem zavarta a vegetáció által addigra alaposan benőtt gödör a lakosság mindennapjait. Viszont Dömötörék az évek alatt azzal is eljátszották a helyiek jóindulatát, hogy úgymond rosszul mutatkoztak be. 

A kép a felsőkincsesi bányagödörnél készült.

A helyi Kincs-Kultúra-Sport lokálpatrióta egyesület nevében aktivizálódó Szatzker Csaba szerint azzal, hogy “amikor megjelent a Bakony Green, a telephelyre nagy mennyiségű szemét került be, mindenféle hulladék” (az illegálisnak számító hulladékot a helybeli lakosok szállítják be az érintett területre, hogy ellehetetlenítsék az ő működésüket – így a Bakony-Green). A helyiek bejelentésére a zöldhatóság még 2006-ban időlegesen betiltotta  a hulladéklerakást.

(A kincsesbányaiknak amúgy nemcsak azzal kapcsolatban voltak aggodalmai, hogy mennyire marad a település élhető napi 30-40 teherautó áthaladása alatt, hanem azzal is, hogy a település környéke különösen fontos karsztvízbázis, az itteni földalatti vizek állapota részben Székesfehérvár vízellátását is érinti).

Időközben Szatzkerék azt is előszedték valahonnan, hogy Dömötörnek van némi köze a közeli szeghegyi bányagödörnél tüsténkedő Inert-Zaj Kft.-hez is (a férfi a cégben előbb résztulajdonos, majd ügyvezető volt). 

A Fehérvári Hírek akkoriban Szatzker elmondása alapján az alábbiakról tudósított: “Szakhatósági engedélyekkel természetesen itt sem rendelkeztek, viszont vígan hordták a gödörbe a hulladékot,

[…] A munkákat két pesti hajléktalannal végeztették,

akiknek a szociális körülményeik katasztrofálisak voltak […] Találtunk még a helyszínen temetői hulladékot, a gödörben autógumit, de a veszélyes hulladéknak számító palát és bitumenes járólapot sem kellett sokáig keresgélnünk.”

Azbesztes cégvezér a közmeghallgatáson

Amikor 2010-ben itt is közmeghallgatást írtak ki, a cég képviseletében már nem Dömötör tűnt fel, hanem bizonyos Pribeli Ferenc. Az értetlenkedő helyieknek Pribeli azt mondta, Dömötört időközben leváltotta az ügyvezetőségről (ez igaz volt), és már tulajdonrésze is van a Bakony-Greenben (ez viszont nem). “Az a Bakony-Green, aminek arcot, meg üzleti lehetőséget szeretnék, az nem az a Bakony-Green, ami eddig volt.” – magyarázta Pribeli, noha a cégadatbázis szerint a vállalat tulajdonosi köre 2007 és 2013 között nem változott semmit.

A férfi nevével egyébként már találkozhattak a hulladéklerakási ügyek iránt érdeklődők. 2002-ben arról cikkeztek, hogy az érdekeltségébe tartozó cég szállította a Kőbányán szabálytalanul lerakott, a Budapest Sportcsarnok bontásából származó és a korábbi állításokkal szemben jelentős mennyiségű azbesztet tartalmazó törmeléket. 2007-ben azért került bele a hírekbe, mert köze lett egy olyan ügyhöz, amelyben tereprendezésnek álcázva némi hatósági segédlettel hulladékkal töltöttek fel egy csömöri külterületet.

A közmeghallgatás jegyzőkönyve alapján egyáltalán nem mondható, hogy a helyi lakosokat, környékbeli környezetvédelemmel foglalkozó egyesületeket és a váratlanul felbukkanó fideszes szakpolitikust, Illés Zoltánt megnyugtatta volna Pribeli mondandója. És lám: alig pár hónappal később Szatzker kocogás közben új törmelékhegyekre figyelt fel: ahogy a megyei hírlap írta, “a lerakott hulladék egyáltalán nincsen átválogatva: beton- és vasdarabok, térkövek találhatók benne”.

Kihívták a rendőrt, és a kiérkező körzeti megbízottnak pont sikerült tetten érnie egy újabb szállítmányt. A sofőr úgy mondta, a fehérvári pláza földmunkálataiból származott a cucc, a plázaépítő cég mosta kezeit, a Fehérvári Hírek szerint a helyszínre érkező szállítmányozó “vállalkozó” pedig arról beszélt, hogy a sofőr eltévedt, mert a (szintén Dömötör nevéhez kapcsolódó) szeghegyi gödörbe ment volna a szállítmány.

A kép a szeghegyi ingatlannál készült.

Végül az éber helyiek fellépésének köszönhetően egyik Dömötör-féle cég sem tudta végigvinni a Kincsesbánya körüli terveit: a szeghegyi szemétlerakás teljesen megszűnt, a helyi vernakulárisban felsőkincsesinek becézett bányatelekre pedig – hiába csökkentett a Bakony-Green valamicskét az elképzelésein – végül nem adott ki működési engedélyt a környezetvédelmi hatóság (más információ szerint a cég végül visszavonta a kérelmet).

Annyi biztos, hogy a Bakony-Greent végül dolgavégezetlenül felszámolták 2015-ben.

Hulladék + nyerőgép = $$$

De menjünk még visszább az időben. Mint említettük, a Bakony-Greent eredetileg 1997-ben alapította két székesfehérvári valaki, J. Tibor és B. Attila – közülük utóbbi egy ideig Dömötör feltűnése után is érdekelt maradt a cégben.

A kezdeti időszakban azonban a Bakony-Greennek voltak a hulladékiparon kívül is érdeklődésre számot tartó érdekeltségei is. 1999 és 2002 között bizonyos Europlay Kft.-vel együtt felesben tulajdonolták a Patriot Alba Szerencsejátékszervező Kft.-t, valamint ugyanebben az időszakban, ugyanezzel a tulajdonostárssal voltak érdekeltek az akkor Union Centrum Kft. névre hallgató (végül Bor + Bal Kft. néven felszámolt) társaságban is. A kérdéses időben a Europlayt, valamint a két céges érdekeltséget egyaránt az eredetileg székesfehérvári illetőségű, majd idővel kanadai lakcímet szerző Csulik József ügyvezette.

Csulikkal és székesfehérvári fontosember ismerőseivel kapcsolatban az ezredforduló idején az országos sajtó is cikkezett az ezredforduló környékén. A Napi Magyarország az MSZP csúcsarcainak Székesfehérvár-Pécs tengelyével és a szerencsejátékiparral kapcsolatban emlegette a férfit.

(A sztori egyik kulcsfigurájának számító Vancsik Zoltán 2001-ben autóbalesetben elhunyt, és értelemszerűen keveset szerepelt azóta a hírekben, ezért indokolt egy rövid közéleti profil: az 1943-as születésű Vancsik MSZMP-tagként lépett át a szocialista pártba, és egyrészt a parlamentben frakcióvezető-helyettességig vitte, másrészt kevésbé szakpolitusként, inkább az MSZP egyik hatalmi vállalkozójaként volt ismert. Puch László, Máté László pártpénztárnokok és az olajos (ex-ETL-fb-tag) Karl Imre mellett szerepelt a párt vállalkozói tagozatának vezetésében, halála előtt nem sokkal pedig eminens szerepet kapott a hírekben, mert az Ausztriából hazafelé tartó fiát éppen lekapcsolták a járműben található mintegy egy kilogramm kábítószer okán. Akkori, nem cáfolt hírek szerint a nyomozóhatóság is dolgozott a Vancsik-gyerekekre, legalábbis írtak olyan operatív megfigyelésről, amelyben az MSZP-s országgyűlési képviselő fiának és lányának állítólagos kábítószer-piaci kapcsolatait próbálták felderíteni).

Kincsesbányáról azt hallottuk: a beruházás előkészítésének idején érkező emberek “olyan fullos Audikkal, BMW-kel jöttek, hogy ilyent előtte-utána se láttunk”. Sőt, a helyi legendárium szerint úgy tartják, az előkészítő emberek között, még a projekt beindulása előtt

megtekintette a gödröt a néha Vancsik képviselő, “akinek a fiát lekapcsolták droggal Ausztriában és azt mondta, ide fogják Fehérvár szemetét hordani”.

A Napi Magyarország a friss kábítószerügyre rátercelve 2000-ben arról számolt be: az osztrák óvadék letétele után ifjabb Vancsik édesapja társaságában szinte rögtön az akkoriban az (azóta szintén autóbalesetben elhunyt) Toller László szocialista politikus hatalmi bázisának számító Pécsre utazott, az ottani plázában frissen átadott kávézó és kaszinó bepróbálására. Az újság akkori infói szerint mindkettő üzlet Csulik nevéhez fűződött.

“Csulik József, illetve fiai neve gyakran előfordul egy, az egész országra kiterjedő szerencsejáték-ipari, Patriot el­nevezésű hálózat cégeiben. Egy­behangzó állítások szerint Csulik József meglehetősen jó baráti és üzleti viszonyban van Vancsik Zoltánnal. Ifjabb Vancsik Zoltán pedig hasonló kapcsolatot tart fenn a Csulik fiúkkal. A Patriot Long Szórakoztatóipari Kft. ügy­vezetője egyébként ifjabb Van­csik Zoltán.” – így a Napi Magyarország, ami azt is közölte: “a kávézó személyzete szolgál­ja ki a vendégeket a kaszinóban is, az általuk kiállított számlákon a Union Centrum Kft. pecsétje látható”. Ugye ebben az utóbbi cégben (és a szintén szerencsejátékos patriot Albában) volt érdekelt a Kincsesbányáról ismerős Bakony-Green is.

Biztonsági kérdések

A lap azt is felidézte, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, vagyis a polgári elhárítást akkor végző magyar titkosszolgálat akkori évkönyve szerint “a pénzmosás szempont­jából veszélyeztetett terület­ként tartja számon a szerencse­játékok szervezésében, illetve lebonyolításában részt vevő cé­geket, különösen a játékkaszi­nókat.” 

Egyébként tucatnyi évvel később, amikor a kaszinózást-nyerőgépezést betiltotta, illetve saját érdekkörnek csatornázta át a második Orbán-kormány, szintén kaptak egy titkos tartalmú tájékoztatást a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság tagjai arról, hogy a nyerőgépes vállalkozók úgy általában nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. (Azt pedig legalábbis a magyar éjszakai élet legendáriumából lehet tudni, hogy a félkarú rablók üzemeltetése hagyományosan a honi szervezett bűnözés égisze alá tartozott).

Fehérvári fiúk

De Csulik neve előkerült egy másik országos fényt kapó eset, a 2002-es székesfehérvári szemétháború kapcsán is – és az ebben szereplő alakok lesznek azok, akik elvezethetnek minket a pilisi bányás ügy megfejtéséig is. 

A fehérvári szemétháborúról tudósító, online nem elérhető HVG-anyag (2002/37, Kakasok a dombon) szerint akkor két, végeredményben önkormányzati érdekeltségű cég (és felsorakoztatható szövetségeseik) feszültek egymásnak a székesfehérvári lakossági szemétszállítás tíz évre szóló megszerzésének lehetőségéért. 

Végül a Depónia Kft. nyerte a meccset: ebben a vállalkozásban az önkormányzat tulajdonostársa a Terszol nevű szövetkezet volt. A Bakony-Green-érdekeltségű cégekben akkortájt feltűnő Csulikot a HVG a Terszol elnöke, Maráczy Endre szövetségesi köréhez sorolta a helyi közélet több nagysága mellett. 

A hetilap akkor Maráczy köréhez sorolta Viniczai Tibor helyi MDF politikust, akik két fehérvári nyerőgépes cégben és a budapesti ÁMV kft.-ben is együtt voltak érdekeltek, továbbá Csulikot is, hiszen ők ketten “együtt résztulajdonos-társügyvezetői a MAD Ingatlanhasznosító Bt.-nek, Csulik pedig az autóbalesetben elhunyt szocialista honatya, Vancsik Zoltán ügyvezetésével működött Patriot-Long Szórakoztatóipari Kft. társtulajdonosa. Az üzleten kívül a foci is összekötő kapocs: a Videoton F.C. Kft. felügyelőbizottsági tagja az MSZP városi szervezetének elnöke, Pénzes Mihály önkormányzati képviselő, ügyvezetője Viniczai, a focicég tulajdonos-támogatói között pedig a Terszol és az ÁMV is szerepel.”

Itt érdemes megjegyezni: 2005-2007 között, vagyis akkortájt, amikor a Bakony-Green aktivizálta magát a Székesfehérvár vízgyűjtő területére eső Kincsesbányán, a később a cég nevében a 2010-es közmeghallgatáson aktívkodó Pribeli Ferenc is némi nexusba keveredett a labdarúgóklubon keresztül a fenti bekezdésben szereplők nagy részével, ugyanis a fehérvári önkormányzat és Maráczy különböző érdekeltségei mellé az ő résztulajdonában működő (azóta nevet változtatott) Clavis Consulting Kft. lépett be főtulajdonosnak a  Videoton néven közismert labdarúgóklubot működtető Fehérvár F.C: Kft.-be.

Magyarán: cégjogi összefüggésektől függetlenül,

mintha még 2010-ben is a régi, fehérvári, szemetes-nyerőgépes-politikai nexusok működtek volna a Bakony-Green háza táján. A Bakony-Greent, a Rozmaring-Bányát, és a C&C-cégeket összekötő kapcsolatok pedig arra utalnak: könnyen lehet, a Pilisben is ez a kör kavarna.

Azok a nyolcvanas évek

De lehet még ennél régebbre is menni. A Magyar Nemzet 2001-ben a székesfehérvári csapat több tagját is emlegette olyan kontextusban, ami a kincsesbányai, solymári, és pilisvörösvári esetek megfelelő történeti hátterét is felfestheti: 

“Már a nyolcvanas évek végén munkaközössége­ket, kft.-ket alapítottak az MSZMP akkori váro­si, megyei vezetői – elsősorban az ingatlanok kezelésé­vel, illetve a szemétszállítással foglalkozók. A rendszerváltozás első éveiben, a magánosítás beindulásakor, mivel

megfelelő rálátásuk volt a hulladékban rejlő ha­talmas lehetőségekre, a gyors és biztos meggazdagodás reményében privatizálták a hulladékszállítással, – feldolgozással, illetve -megsemmisítéssel foglalkozó cégeket.”

“Székesfehérváron is igen könnyen behatárol­ható az a néhány személy, aki az évek során rátette a kezét a hulladékos iparágra, amely mellett feltűnik a szerencsejáték és a lakóparképítés tevékenysége is.”

A napilap akkor a terszolos Maráczyt emlegette, mint “aki saját bevallása szerint is az or­szág első öt ilyen hulladékban utazó vállalkozása egyi­kének a vezetője”, és rendkívül erős szocialista háttérbázissal bír Fehérváron, és arra is utalt: a hulladékos vállalkozó barátságban van a nyerőgépes-kaszinós Csulikkal. 

Maráczy és Csulik mellett a néhai Vancsik, továbbá egy magyar hulladékos és egy kanadai szerencsejátékos üzletember szoktak volt rendszeres egyeztetéseket tartani “aktuális kérdésekről” panziókban, vadászházakban a napilap akkori infói szerint.

(Sajtótörténeti megjegyzés: a korábban idézett Napi Magyarország, valamint a Napi Maónak becézett, időközben megszűnt napilap szerzőgárdáját átvevő Magyar Nemzet az idézett cikkek időszakában az éppen kormányon lévő Fidesz elsőszámú sajtóbeli öklének számított, amivel a minőségi magyar újságírás annaleseibe ugyan nem írták be magukat, viszont a titkosszolgálatoktól kezdve a rendőrségig minden itt releváns szervet felügyelő Orbán-kormány szövetségeseként a főellenség szocialisták gyanús kapcsolatairól éppen nem rossz minőségű adatokkal bírhattak).

A fideszes kapcsolat

A történetünk lassan már kerek, viszont egy kérdésre még hiányzik a válasz: ha valóban a továbbélő állampárti, fehérvári hulladékos górék és a hozzájuk csapódó, politikai vállalkozókkal kiegészülő szerencsejátékos bagázs mozgatja a szálakat a pilisi esettel együtt az eddigiekben felidézett bánya- és hulladékügyi sztorikban, akkor vajon mégis hogyan érvényesülhetnek a jelenlegi politikai széljárásban?

A válaszhoz ugorjunk vissza a solymári mészkőbányászatot, majd a bánya rekultivációját végző Rozmaring-Bánya Kft.-hez. Mint már ismertettük, a cég idén kényszertörlési eljárás alá került – másra nehezen is számíthattak volna, miután már a tavalyelőtti évükről sem adtak le beszámolót.

Idén júliusban az érdi járási hivatal arról adott ki hirdetményt, hogy bizonyos S.R.S. Waste Kft. szeretné egyrészt átvenni, másrészt meghosszabbítani (a működéstől már eltiltott) Rozmaring-Bánya engedélyét arra, hogy “hulladéknak nem minősülő inert anyaggal” feltöltse a bányagödröt – amihez nyilván szükséges volt a Rozmaring-Bánya valamilyen formájú együttműködése.

Az S.R.S. Waste fele-fele arányban két másik cég tulajdonában áll. Az egyik résztulajdonos cég, az Inno-Túr-Inveszt Kft. egyedüli tulajdonosa Búsi Lajos. 

(A Búsi szerepéről először író HVG máshogy is meséli a történetet: a hetilap mostani száma szerint a már említett solymári agyagbánya telkét a C&C Kft. először apporttal bevitte a Diamond Rent Kft.-be – ebben a legutolsó társasági szerződés szerint Németh Zoltán ügyvéd is érdekelt , majd kilépett a vállalkozásból, az S.R.S. Waste ezután tűnt fel, mint a Diamond Rent tulajdonostársa).

Az államtitkár félrelép

Búsi Lajos nevét onnan érdemes ismerni, hogy egyrészt fideszes politikai, másrészt éppen környezettel kapcsolatos ügyekben gazdag pályafutás áll mögötte. Búsi 1990 óta a Fidesz tagja. Török Zsolt szocialista politikus korábban a fideszes földmutyisták köréhez sorolta, az  Átlátszó a Nyerges Zsolthoz köthető „szolnoki kör” tagjaként azonosította 2012-ben, később azt is hozzátéve: a Jászságban szintén erős Varga Mihályhoz és Fazekas Sándorhoz is kapcsolható.

Életrajza szerint 2010-es fideszes választási győzelmet követően négy évig vidékfejlesztésért felelős államtitkár volt a VM-ben, ezután két évig a zöldhatóságnak becézett (és tegyünk egy mentális feljegyzést: a cikkünkben szereplőkhöz hasonló bánya – és hulladékügyi engedélyezésekben kulcsszereppel bíró) Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója volt, innen 2017-ben igazolt zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkárnak a Földművelésügyi Minisztériumba.

Azóta onnan is távozott, de nem maradt állami hátszél nélkül: éppen a szemétüggyel foglalkozó állami holding, az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába nevezték ki idén tavasszal

Búsit azért tartjuk fontosnak ilyen részletesen bemutatni, mert az ex-helyettes államtitkár háza táján nem a solymári Rozmaring-Bánya – S.R.S. Waste-átmenet az egyetlen olyan eset, ami a cikkünkben felvázolt lánchoz kapcsolja.

Amikor ugyanis a C&C Property Holding Kft. kérelmére idén júniusban a (cikkünkben egyébként meglepően sokszor felbukkanó) érdi járási hivatal elindította a Pilisvörösvár és Pilisszántó között fekvő mészkőbánya újraindításával kapcsolatos eljárást, akkor a C&C nem maga adta be a kérelmet.

A kérelmet ugyanis a C&C Kft. meghatalmazásából eljáró Öko-Agro-Tour Kft. adta be.

Ez a cég pedig a Búsi Lajos tulajdonában lévő Inno-Túr-Inveszt Kft mellett a másik tulajdonosa a solymári rekultiváció továbbvitelére utazó S.R.S. Waste Kft.-nek.

Sarkadi Nagy Márton

[Kinek a pénzéből csinálták ezt a cikket? Olvasd el itt!]

A címlapképet és a cikkünkben található többi fotót egyaránt Szatzker Csaba készítette, a képeket az ő engedélyével közöljük.